EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) A Fiatalok Lendületben Programot az Európai Unió fiatalok számára hozta létre. Célja, hogy a fiatal európaiakat aktív Európa polgári – társadalmi – részvételre, szolidaritásra és toleranciára ösztönözze, és bevonja őket Európa jövőjének alakításába. A Program elősegíti a fiatalok mobilitását Európa határain belül és azokon kívül is, hozzájárul a nem-formális tanulási lehetőségek bővítéséhez, valamint a kultúrák közötti párbeszédhez. Emellett iskolázottságtól, szociális és kulturális háttértől függetlenül bátorítja valamennyi fiatal bevonását és foglalkoztatását, hiszen a Fiatalok Lendületben Program mindenkié!
Ez a sajátos tanulási lehetőség segítséget nyújt Neked, hogy aktívan bekapcsolódj a társadalom életébe, illetve munkatapasztalatot szerezz védett környezetben, ami mindenképpen hozzájárul későbbi elhelyezkedési esélyeid növeléséhez. A visszajelzések alapján az a fiatal, aki már önkénteskedett, sokkal nagyobb eséllyel indul a munkaerőpiacon, mint az a társa, aki mindezt kihagyta. Több kompetenciával rendelkezik és nem utolsó sorban magabiztosabb is! Az önkéntes tevékenység legjobban úgy definiálható mint jótékonysági munka egy nonprofit szervezet és egy helyi közösség megsegítésére. Maximum heti 30 órában dolgozhatsz a fogadó szervezetnél, fizetett munkaerőt nem válthat ki a munkád és nem bízhatnak rád olyan feladatot, amiért egy személyben te lennél a felelős.
A felkínálkozó lehetőségek igencsak sokszínűek. Különféle témák közül választhatod ki az elképzeléseidnek leginkább megfelelő projektet. Részt vehetsz például környezetvédelmi-, művészeti-, kulturális-, sport- vagy gyermekprogramokban, a szociális ellátórendszerben, dolgozhatsz média és kommunikációs szervezetnél vagy akár kipróbálhatod magad a vidékfejlesztés, valamint ifjúságpolitika területén is. Miközben külföldön dolgozol, a munkádért cserébe szállást, ellátást, nyelvoktatást, mentort és zsebpénzt kapsz. Mindezek mellett a helyi közlekedésedről, biztosításodról is gondoskodnak.
Neked szól a program, ha:
EVS önkéntesként 2-12 hónapot tölthetsz el külföldön. Te határozhatod meg, mennyi időre szeretnél kimenni, de érdemes megfontolni, mert ebben a támogatott formában csak egyszer vehetsz részt!
Ha többet szeretnél tudni az EVS-ről, látogass el a következő oldalra: http://mobilitas.hu/flp/evs Fontos tudnod, az önkéntes szolgálat megszervezése a gondolat megszületésétől a kiutazás napjáig több hónapot is igénybe vehet, ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb felvedd velünk a kapcsolatot, és mi tudjunk tájékoztatni a pályázati beadási határidőkről! Természetesen az Úton Egyesület is akkreditált EVS küldő szervezet, referencia számunk: 2010-HU-36. Nagy tapasztalattal rendelkezünk magyar fiatalok kiküldésében és felkészítésében.
Ha felkeltette érdeklődésedet a külföldi önkénteskedés, fordulj hozzánk bizalommal, rajtunk keresztül kijuthatsz Európa bármely országába! Ha a megadott időpontok nem megfelelőek Számodra, Márta - Surányi Andrea Iroda: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 2-4. Kövess minket a Facebook-on! ÖNKÉNTESSÉGRE FEL!
|